Jevgenyij Pljuscsenko Budapesten is elvarázsolta a közönséget

Fekete ruha, fekete korcsolya. Profi mozdulatok, másodpercre pontosan kidolgozott lépések, ugrások. Nincs sok ideje a jégkirálynak. Interjút adni sem. Először megkér, várjunk húsz percet, mert próbálni szeretnének Edvin Martonnal. A húsz percből végül a duplája, majd az előadás vége lesz, de ezt senki nem bánja, hiszen Pljuscsenko ugrásaiban gyönyörködni... Tényleg csodálatos, amit ez az ember a jégen művel.

– Hihetetlenül magabiztos a jégen, olyan természetesen ugrálja a triplákat a bemelegítés során is, mint ahogy az ember a levegőt veszi. Soha nem kiált föl magában, hogy „Úristen, el fogok esni…!”, és emiatt nem ugorja meg, amit eltervezett?
– Nem, nem félek. Négyéves koromban kezdtem el korcsolyázni, van már bennem annyi magabiztosság, hogy ilyesmi eszembe se jusson.

– Először ugrotta meg a világon a négy-három-kettes kombinációt. A szakma és a közönség el volt varázsolva.
– Én is – mosolyodik el. – Amikor először sikerült ez az ugráskombinációm versenyen, hihetetlen boldogság töltött el. Hiszen addig még senki nem ugrott ilyet! Azt hittem, hogy ezt már nem tudom túlszárnyalni. Aztán mégis. Amikor megugrottam a négy-három-hármat, az számomra is maga volt a csoda. Felemelő érzés volt. A tény, hogy megcsináltam, és a tudat, hogy én voltam képes erre.

– Megnyert már mindent, amit amatőrként megnyerhetett, többszörös világ- és Európa-bajnok, és megvan a hőn áhított olimpiai arany is. Mi hajtja még előre, mi motiválja?
– Mindig többet és többet akarok magamból kihozni, mindig újabb és újabb céljaim vannak. Így aztán, bár valóban teljes az éremgyűjteményem, azt azért nem mondanám, hogy nem tenne boldoggá, mondjuk, még egy olimpiai győzelem...

– És az szerepel-e távolabbi terveiben, hogy profinak áll?
– Nagyon sokan felteszik nekem ezt a kérdést, különösen Torino óta. Még nem tudok rá válaszolni, talán csak anynyit, hogy talán... Most mindenképpen pihenni szeretnék, nyugalomra van szükségem.

– Már csak azért is, mert nemrég megszületett a kisfia, Hrisztian. Februárban olimpiát nyert, júniusban apa lett.
– Nem lehet a kettőt összehasonlítani. A korcsolyázás az életem, a munkám, gyerekkorom óta arra készültem, hogy olimpiai bajnok legyek. Boldog vagyok, hogy sikerült. Az apaság? Az egy teljesen más kérdés, teljesen más érzés. Szavakba nem önthető. Ezt inkább eltáncolnám, mint megfogalmaznám.

– A jégen vagy a táncparketten?
– Nem csak a jégen szeretek táncolni. A parketten is. Sajnos ritkán van rá lehetőségem. Így marad a jég.

– A rajongói csak örülhetnek ennek. Nagy sikert aratott Torinóban is a gálán, amikor Edvin Martonnal közösen léptek jégre. Honnan a kapcsolat?
– Edvint 2001-ben ismertem meg, Zürichben találkoztunk egy versenyen, azóta dolgozunk együtt. De ez már több puszta munkánál, mert közben barátok is lettünk. Az elmúlt öt évben közel kerültünk egymáshoz, öröm a közös munka. Amely valóban közös, hiszen mindent együtt csinálunk.

– Akkor már csak az a kérdés, hogy közösen merre indulnak tovább. Látom, megint mosolyog…
– Ne is folytassa... De tudja, mit, én folytatom. 2010-ig, a vancouveri olimpiáig biztosan!

A zenei partner és barát, Edvin Marton szerint: „Hihetetlen élmény együtt dolgozni egy ilyen csodálatos emberrel. Nem véletlenül használom ezt a jelzőt, mert számomra Pljuscsenko több mint nagyszerű sportoló. Amint a jégre lép, nemcsak a sportolói nagysága tárul elénk, hanem a lelke is, ami nekem, valamint a rajongóinak – mert vannak szép számmal – sokkal-sokkal többet jelent. Teljes mértékben együtt dolgozunk. Ő megmutatja nekem a tervezett ugrásait, én beavatom a zenei alapokba, így áll össze a mi közös műsorunk.”

forrás: Nemzeti Sport